Mire jó a mediációs szolgáltatás?
Ismerjük meg a problémát egy harmadik fél szemszögéből is!
Ha fellapozzuk az idegen szavak szótárát, láthatjuk, hogy a latin mediare szóból eredeztethető mediáció elsődleges jelentése: középen állni. Átvitt értelemben használjuk vitás kérdések megelőzésére, tisztázására és kezelésére, egy harmadik fél, az úgynevezett mediátor segítségével, aki részlehajlás nélkül tesz igazságot a felek között.
A mediációs szolgáltatás, amelyben a Credit Intelligence Kft. nagy tapasztalattal rendelkezik, arra összpontosít, hogy az általában pénz miatt kialakult konfliktusokat bírósági eljárás nélkül, a lehető legbékésebb úton és hangnemben, objektíven rendezze.
Vitás helyzet azért alakulhat ki, mert érdekek ütköznek. Érthető okokból mindegyik fél a saját érdekét szeretné érvényesíteni, ami megnehezíti a kompromisszumkötést. A közvetítő jól ismeri mindkét fél álláspontját, sérelmét, és képet alkot a követelések jogosságáról is. A harmadik fél szemszögéből lát rá a problémára, így könnyen felismeri a mindenki számára elfogadható megoldásokat. A közvetítői eljárás szabályainak felállítása után, a mediátorok egyik legfontosabb feladata, hogy a vitában részt vevő feleket rávezesse a kölcsönös egyetértésre, és annak felismerésére, hogy a megegyezés mindkét fél érdeke.
Ha vitás helyzetben találja magát, a legjobb dolog, amit tehet a mihamarabbi higgadt rendezés érdekében, hogy harmadik félhez fordul. De miért bízna meg egy ügyvédet, amikor sokkal költséghatékonyabb megoldás egy olyan gyakorlott és hiteles cég szolgáltatását igénybe venni, mint a Credit Intelligence Kft., mely megkíméli Önt az igazságszolgáltatás útvesztőitől, időt és pénzt spórolva meg ezáltal?
Nagyon sok múlik azon, milyen mediátorok dolgoznak a problémán. Csak egy tapasztalt, jól felkészült, türelmes és empatikus közvetítő képes arra, hogy rövid időn belül, kielégítő módon feloldja és elsimítsa a feszültséget.
A Credit Intelligence Kft. versenyképes áron biztosított mediációs szolgáltatásának magas színvonala éppen abban áll, a tárgyalásokban rutint szerzett mediátorok irányítják az egyeztetéseket, meghallgatják az érveket, semleges rálátásukkal segítenek párbeszédet kialakítani, átlendülni a felmerülő akadályokon, megragadni a vitás kérdés gyökerét, és megegyezésre juttatni a feleket.
Forduljon hozzánk bizalommal, és mi segítünk szót érteni!